Connect with us

technokrata

Lesúlyt az EU: gigabüntetés vár a Google-re!

google-money-ss-1920

E-gazdaság

Lesúlyt az EU: gigabüntetés vár a Google-re!

Az Európai Bizottság szerint a cég visszaél az erőfölényével.

A Telegraph információi szerint az Európai Bizottság júniusban bejelenti, hogy a Google-t rekordösszegű, 3 milliárd eurós bírsággal sújtják. Az Európai Unió döntéselőkészítő és végrehajtó szerve azért indította az eljárást, mert úgy ítélték meg, hogy a kaliforniai vállalat visszaélt a keresője népszerűségével és úgy manipulálta a találatokat, hogy azokkal hátrányos helyzetbe hozza a vetélytársakat.

google-money-ss-1920

Az EB az 1000 milliárd forintos büntetést ezért megalapozottnak találja, a Google szerint azonban szó sincs ilyesmiről. A keresőóriás közleményében kifejezte, hogy manapság már minden korábbinál szélesebb kínálat áll a felhasználók rendelkezésére és ők ezt semmilyen módon nem kívánják ellehetetleníteni. Sőt, szerintük sok oldalra épp a Google-nek hála jutnak el a felhasználók. Az biztos, hogy az elkövetkező időszak nem lesz könnyű a kaliforniai gyártó számára, hiszen anyacégét, az Alphabet-et is vizsgálja az EB.

A bizottság ugyanis úgy gondolja, hogy a Google a fejlesztőket is hátráltatta abban, hogy minden egyes új androidos telefonra kötelező előretelepíteni a kaliforniai vállalat saját szolgáltatásait. Épp ezért sok gyártó már nem is telepíti fel a harmadik fél által készített megoldásokat, ez pedig nyilvánvalóan hátrányosan érinti a fejlesztőket. Az elkövetkező hónapokban tehát két komoly bírságra is számíthatnak Mountain View-ban, ez pedig igencsak rossz hatással lehet a következő pénzügyi időszakra.

Forrás: HVG via Telegraph



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Technokrata a Face-en

Tesztek