Connect with us

Hirdetés

technokrata

Feladja a mobilpiacot az Intel

E-gazdaság

Feladja a mobilpiacot az Intel

Sok pénzt buktak, most kiszállnak.

Felhagy a tabletekre és okostelefonokra szánt rendszerchipek fejlesztésével az Intel. Az amerikai gyártó hosszú évek küzdelmei után jutott a döntésre, hiába ugyanis az ismert márkanév, az egyre erősödő konkurensekkel nem tudtak mitkezdeni. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a jelenlegi, de a még fejlesztés alatt álló chipeket is törlik, azaz hamarosan teljesen elhagyják a piacot. Mindez azért is különösen problémás, mert míg a PC piac iránt egyre csökken az érdeklődés, addig az okostelefonok és táblagépek egyértelműen jól szerepelnek.

intel-logo

A gyártó közleményéből egyértelműen látszik, hogy mostantól a mobilpiacot elhagyva a PC és a szerver üzletágra fokuszálnak majd. Igazság szerint főképp ez utóbbi lesz majd az igazán fontos számukra, az Intel ugyanis kiemelte, hogy egyebek közt a Dolgok Internete, az 5G mobilinternet, a memoriamodulok és az adatközpontok jelentik majd a fő fejlesztési irányt. Ezzel a lépéssel lezárják az elképesztő, több tízmillió dollárt megemésztő buktát. Emlékezetes, hogy 2013-ban és 2014-ben összesen 7,2 milliárd dollárjuk ment rá a mobilos rendszerchippek fejlesztésére, köszönhetően annak a stratégiának, hogy ingyen osztogatnak chipeket. Amikor 2015-ben ennek a lépésnek véget vetettek, a gyártók elfordultak tőlük, így 44 százalékkal (!) esett a chipjeik iránt az érdeklődés, ami valószínűleg az a bizonyos utolsó csepp volt a pohárban.

Forrás: HWSW



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés