Connect with us

technokrata

Tavaly sem tétlenkedtek a vállalatok: rengeteg változás történt a piacon

Business-Analytics

E-gazdaság

Tavaly sem tétlenkedtek a vállalatok: rengeteg változás történt a piacon

Meredeken emelkedett a magyarországi M&A tranzakciók száma.

Tovább bővült az összeolvadások és felvásárlások (M&A) piaca Magyarországon 2015-ben. A hazai tranzakciók száma 27 százalékkal, a piac becsült mérete pedig két százalékkal nőtt 2014-hez képest. Az IT és a technológiai szektor továbbra is a legvonzóbb célpontot jelentik a befektetők számára – derül ki az EY legfrissebb M&A Barométeréből.

2015-ben az elmúlt hat év legjobb eredményét érte el a hazai M&A piac a lezárt tranzakciók száma alapján. A tavalyi évben Magyarországon 130 ügylet jött létre, 28 tranzakcióval több, mint egy évvel korábban. A tranzakciószámot tekintve Törökország (312), Lengyelország (278) és Csehország (185) továbbra is az élen áll a régióban, míg Magyarország a 2015-ben a negyedik helyre került.

A közép- és dél-európai régióban összesen 1,281 tranzakciót hoztak tavaly nyilvánosságra, amelyek becsült összértéke megközelíti a 43,1 milliárd dollárt. A hazai M&A piac becsült értéke 2015-ben meghaladta az 1,5 milliárd dollárt, ami 2013-hoz képest 20 százalékos növekedést jelent.

business

A magyar tranzakciós piac

 

A magyarországi tranzakciós piacot továbbra is a belföldi ügyletek uralják. 2015-ben a tranzakciók 61 százalékában a célvállalat és a vevő is magyar társaság volt, hasonlóan az egy évvel korábbi értékhez. A külföldi vevők közül az amerikai és németországi befektetők 6-6 üzlettel a legtöbb tranzakciót zárták, amit Nagy-Britannia és Csehország befektetői követnek 5-5 tranzakcióval. Összesen nyolc Magyarországról külföldre irányuló felvásárlást hoztak nyilvánosságra tavaly, amelyek közül kettő Lengyelországban, egy-egy pedig Romániában, Szerbiában, Boszniában és Hercegovinában, Norvégiában, Pakisztánban és az Egyesült Államokban történt.

„A 2012-es mélypontot követően a magyar tranzakciós piac sikeresen folytatta a 2013-ban megkezdett növekvő tendenciát mind a tranzakciók száma, mind pedig azok becsült összértéke tekintetében. Reményeink szerint, ez a pozitív trend a jövőben is folytatódni fog idehaza.” – mondta Dezse Margaret, az EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások vezető partnere.

A befektetők számára legvonzóbb IT és technológiai szektor az összes ügylet 28 százalékát tette ki idehaza, ezt követte az energetika-bányászat 13 százalékkal, a feldolgozóipar pedig 9 százalékkal.

Business-Analytics

Az IT és technológiai szektorban a tranzakciók átlagos értéke tavaly elérte a 9.4 millió dollárt. A szektor jelentősebb tranzakciói között foglalt helyet az amerikai LastPass’ LogMeIn általi felvásárlása, valamint a Portfolion és az OTP által közösen megvalósított Szallas.hu akvizíció. A legnépszerűbb befektetéseknek továbbra is a felhő alapú számítástechnikai-, az adatvédelemi- és a pénzügyi IT szoftverek, valamint a biotechnikai cégek számítanak. Az ügyletek száma alapján az IT szektorban még hangsúlyosabbá váltak a belföldi tranzakciók, amelyek összességében az ügyletek közel háromnegyedét (72%) tették ki.

Az energetikai és bányászati szektorban 17 tranzakciót zártak 2015-ben, ami másfélszer (55%) több az egy évvel korábbihoz képest. A szektor legnagyobb tranzakciója tavaly a MOL norvégiai felvásárlása volt.

A feldolgozóipar területén összesen 12 tranzakciót hoztak nyilvánosságra, az ügyletek átlagos értéke meghaladta a 6,5 millió dollárt. A legnagyobb ügyletet a szerszámgyártással foglalkozó magyar Anton Kft.-nek a svéd AQ Group általi felvásárlása jelentette.



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Technokrata a Face-en

Tesztek