Connect with us

technokrata

Ezekben az iskolákban most még jobb lesz a tanulás

2016-01-28 11.38.25

Digitális oktatás

Ezekben az iskolákban most még jobb lesz a tanulás

Hiszen új táblagépek segítik az anyagok elsajátítását.

A Vodafone Digitális Iskola Program keretében csütörtökön összesen 229 Vodafone Tab Speed LTE táblagép érkezett a nagykátai, tápióbicskei, szentmártonkátai és galgamácsai általános iskolák számára. A következő néhány hét során a vállalat országszerte 20 iskolába juttat majd el 1200 darab táblagépet, díjmentesen biztosítja az eszközök oktatási célú használatához szükséges havi 3 GB adatforgalmi keretet, valamint finanszírozza a gyermekek és az érintett pedagógusok internetbiztonsági oktatását.

 „A 21. századi iskolákban egyre fontosabb szerephez jutnak az infokommunikációs eszközök, illetve a biztonságos internet használat elsajátítása. Bár mára sok gyermek akár otthon is hozzáfér a világhálóhoz, többségük mégsem képes arra, hogy a tanulás során éljen az internet által biztosított lehetőségekkel. Nehéz ugyanis célirányosan válogatni az elképesztő méretű információhalmazból, s még nehezebb megfelelően rendszerezni az ismereteket.”– mondta Simonné Bozsik Anikó, a szentmártonkátai Székely József Református Általános Iskola igazgatónője. „Hiszek abban, hogy a Program segítségével nem csupán a helyes használatra taníthatjuk meg a gyermekeket, de jelentősen megnő a motiváció is, hiszen digitális eszközökkel a tanulás egyben élménnyé is válik.”- tette hozzá.

2016-01-28 11.38.25

„A gyermekek lelkesedése és aktivitása jelentősen nő, ha az órai munka során a tankönyvek és munkafüzetek mellett táblagépeket is használunk. Nem csoda, hisz velünk ellentétben ők már beleszülettek a technológia világába, így magabiztosan mozognak a digitális közegben. Pedagógusi hivatásom eddigi legkomolyabb és egyben legizgalmasabb kihívása a természettudományok hagyományos oktatásának ötvözése a modern eszközök használatával. Köszönjük a Vodafone-nak a lehetőséget, hogy a tabletek segítségével még szélesebb és színesebb tudást biztosíthatunk tanulóink számára!” – mondta Kovács Zsolt, a Galgamácsai Fekete István Általános Iskola igazgatója.

A Vodafone által elindított, az ország 20 iskolájában mintegy 4700 gyerek oktatását és több mint 500 pedagógus munkáját támogató Vodafone Digitális Iskola Program legfőbb célja a hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismereteinek fejlesztése, és a magyarországi oktatás digitális átalakításának ösztönzése. A Program megvalósításában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a Komplex Instrukciós Programot (KIP) Magyarországon működtető Hejőkeresztúri Iskolásokért Alapítvány, illetve szakmai partnerként az Együttható Egyesület is szerepet vállalt.

A Programban résztvevő iskolák közös jellemzője a rendkívüli nyitottság és a befogadó szellem, így nem véletlen, hogy a tanulók között igen nagy arányban találhatunk hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, illetve sajátos nevelési igényű gyermekeket. A tanulók és a pedagógusok digitális kompetenciáinak fejlesztése mellett az eltérő igényű és eltérő szociális háttérrel rendelkező gyerekek együttnevelése, illetve a tanulmányi eredmények javulása is fontos cél, ebben nyújt segítséget a Stanford Egyetem által kifejlesztett Komplex Instrukciós Program. A Program célja, hogy a tanárok egy olyan, csoportmunka-szervezésen alapuló oktatási módszert sajátítsanak el, amely nem csupán a tudásszint emelkedését, de a folyamatos sikerélményt is biztosítja a gyermekek számára. A KIP módszert jelenleg 12 iskolában – köztük a nagykátai Mátray Gábor Általános Iskolában, a Tápióbicskei Földváry Károly Általános Iskolában, a szentmártonkátai Székely József Református Általános Iskolában illetve a Galgamácsai Fekete István Általános Iskolában is – alkalmazzák, ám a Vodafone Digitális Iskola Program keretében további nyolc magyarországi oktatási intézményben is bevezetésre kerül. A pedagógusok képzését szintén a Vodafone Magyarország Alapítvány finanszírozza.

„Iskolánkba számos hátrányos helyzetű, rossz szociális körülmények között élő, illetve beilleszkedési és tanulási nehézséggel küzdő gyermek jár. Az utóbbi években egyre nehezebbé vált gondoskodni a gyermekek integrációjáról, így a korábbi módszerek már nem voltak célra vezetőek. Rádöbbentünk arra, hogy módszertani megújulásra, és modern eszközökre van szükségünk ahhoz, hogy megvalósíthassuk nevelési-oktatási célkitűzéseinket. Elsősorban ez az oka annak, hogy csatlakoztunk a KIP programhoz, és ezért örülünk, hogy a Vodafone jóvoltából iskolánkban megteremtődtek a minőségi digitális oktatás feltételei. – mondta Juhász Árpádné, a Tápióbicskei Földváry Károly Általános Iskola igazgatónője.

2016-01-28 11.37.15

„Diákjaink nagy részének szociokulturális helyzete nem teszi lehetővé az otthoni tanulást, a  tanulási problémával küzdő gyermekek számára pedig egyszerre több oldalról, más-más formában kell eljuttatnunk az információt. A hagyományos osztálymunka minderre sajnos nem alkalmas. Olyan módszert szerettünk volna alkalmazni, amelynek segítségével a diákok a tananyag nagy részét már az iskolában elsajátítják, és ami elősegíti a különböző képességű tanulók együttműködését. A KIP módszer és az iskolánknak adományozott táblagépek mostantól mindezt lehetővé teszik számunkra.” – mondta Kármánné Deák Ágnes, a nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola igazgatója.

Vállalatunk törekszik arra, hogy a Vodafone Digitális Iskola Program segítségével olyan tudást és eszközöket biztosítson, amelyek élménnyé teszik a tanulást. Az anyagi támogatás mellett aktív szerepet vállalunk a Program lebonyolításában is, a kollégáinkból álló Vodafone Önkéntes Közösség munkájának bevonásával. Hiszünk abban, hogy hosszabb távon a kompetenciamérések segítségével egyértelműen láthatóvá válik majd a Program pozitív hatása”mondta Suba János, a Vodafone Magyarország Vállalati kommunikációs igazgatója. 

A nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola 367 tanulója nevében Kármánné Deák Ágnes igazgató, a Tápióbicskei Földváry Károly Általános Iskola 224 tanulója nevében Juhász Árpádné igazgató, a szentmártonkátai Székely József Református Általános Iskola 169 tanulója nevében Simonné Bozsik Anikó, míg a Galgamácsai Fekete István Általános Iskola 106 tanulója nevében Kovács Zsolt igazgató vette át a táblagépeket a rendezvényen. Az eseményen a diákok mellett Dorner Gábor, Nagykáta polgármestere, Kanyó Sándor, Tápióbicske polgármestere, Fodor Zoltán, Szentmártonkáta polgármestere, illetve Ecker Tamás, Galgamácsa polgármestere is részt vett.

 



Szólj hozzá!

További Digitális oktatás

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő