Connect with us

technokrata

Hackerek és bennfentes kereskedők nemzetközi hálózatát leplezték le az USA-ban

E-gazdaság

Hackerek és bennfentes kereskedők nemzetközi hálózatát leplezték le az USA-ban

Egy főleg ukrán kötődésű amerikai brókerekből és ukrajnai hackerekből álló bűnszövetkezet kilenc tagja ellen emeltek vádat kedden New Yorkban és New Jersey-ben, a tettesek üzleti titkok ellopása és az erre épülő belső kereskedelem révén öt év alatt mintegy 100 millió dollár törvénytelen haszonra tettek szert.

Az ügyészség szerint először indult bűnvádi eljárás számítógépes betöréssel megszerzett bennfentes információra épülő értékpapír-csalás ügyében.

Az adatokat nagy amerikai cégek sajtóközleményeinek terjesztőitől lopták el. Az Ukrajnában dolgozó hackerek – értékpapír-kereskedők megrendelése alapján – hivatalos közlés előtt szereztek meg mintegy 150 ezer sajtóközleményt a Business Wire, a Marketwired és a PR Newswire számítógépes rendszeréből.

A két hacker – az ukrajnai illetőségű, 27 éves Ivan Turcsinov és a 24 éves Olekszandr Jeremenko – “video-oktatóprogramot” írt, amelynek révén a kereskedők gyors betekintést nyerhettek az ellopott sajtóközleményekbe, azok pedig a megszerzett haszonból osztalékot fizettek nekik.

Kilenc személy ellen Brooklynban és Newarkban emeltek vádat a vádesküdtszékek, közülük ötöt kedden őrizetbe vettek, négyük ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) ezzel párhozamosan polgári peres eljárást indított 17 magánszemély és 15 cég ellen, és ezek vagyonát bírói végzéssel befagyasztották. Az érintett kereskedők New York-i, ciprusi, franciaországi, máltai és oroszországi székhelyűek.

A sajtóközlemények terjesztői ellen, akik belső biztonsági vizsgálatot indítottak és együttműködnek a hatóságokkal, nem indult eljárás. Az adatlopás miatt az elmúlt években több jelentős amerikai vállalat, köztük a Google, a Microsoft, a Wal-Mart és a Tesla saját weboldalain vagy közösségimédia-platformjain kezdte el publikálni közlendőit.

A most leleplezett bennfentes kereskedés egyebek között az Acme Packet, az Align Technology, a Caterpillar, a Dealertrack Technologies, a Dendreon, az Edwards Lifesciences, a Hewlett-Packard, a Home Depot és a Panera Bread papírjaira terjedt ki.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd