Connect with us

technokrata

Gyenge negyedévet zárt az LG

lg_company_2

E-gazdaság

Gyenge negyedévet zárt az LG

Alacsony nyereség és szenvedő tévé üzletág jellemezte a cég elmúlt időszakát.

Az elemzői várakozásokat is alulmúlta az LG frissen kiadott negyedéves üzleti jelentése. Két után ismét rekordalacsony üzemi nyereséggel zárták ezt az időszakot, egészen pontosan 211 milló dollárt könyvelhettek el. Ez bő 60 százalékos visszaesés a tavalyi év azonos időszakához képest és az elemzők által várt eredmények alig fele. Nincs jó helyzetben a mobiltelefonos üzletág, bár itt is némi nyereséget tudnak felmutatni. A jövőben azonban nagyon nehéz helyzetük lesz, az LG immár a TOP5 legnagyobb mobilgyártó cég listájáról is eltűnt, köszönhetően egyrészt a Samsung és az Apple piaci uralmának, illetve a feltörekvő kínai gyártók egyre nagyobb népszerűségének.

lg_oled_tv

Ráadásul a tévék piacán még rosszabb a helyzet, itt ugyanis már 71,5 millió dollár veszteségről számoltak be. Jelenleg a Samsung mögött a második helyen van az LG, de nincs túl jó helyzetben ahhoz, hogy később jobban szerepelhessen ezen a téren. Az elemzők is azt jósolják, hogy nehéz időszak áll a koreai cég előtt, de legkésőbb egy negyedév múlva meglátjuk, merre sikerült továbbhaladniuk.



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Technokrata a Face-en

Tesztek