Connect with us

technokrata

Tovább csökkentek a mezőgazdasági termelői árak májusban

E-gazdaság

Tovább csökkentek a mezőgazdasági termelői árak májusban

Májusban a növényi termékek 6,7, az élő állatok és állati termékek 10,4 százalékkal voltak olcsóbbak, így a mezőgazdasági termelői árak 8,1 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A mezőgazdasági termelői árak éves összevetésű csökkenése 2013 júliusa óta tart. Májusban a gabonafélék termelői ára 15,6, a burgonyáé 44,2 százalékkal csökkent. A zöldségek ára 14,2, a gyümölcsöké 25,4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Az utóbbi termékcsoport árindexét az eper 41,5 százalékos áremelkedése határozta meg.

Az élő állatok termelői árszintje 8,1 százalékkal lett alacsonyabb, a vágóállatok közül a legnagyobb mértékben, 11 százalékkal a sertés ára esett vissza, míg a vágóbaromfié kisebb mértékben, 3,1 százalékkal csökkent.

A tej felvásárlási ára 2014 februárjában volt a legmagasabb, literenként 114 forint, azóta folyamatosan csökkent, májusban már csak 80 forint volt.

Január-májusban átlagosan 7,8 százalékkal voltak olcsóbbak a mezőgazdasági termékek, a növényi termékek ára 7,3, az élő állatok és állati termékek ára 8,5 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakával összevetve.

A júniusi mezőgazdasági termelői árakat augusztus 13-án teszi közzé a KSH.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Technokrata a Face-en

Tesztek