Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Google Capital beszáll a Duolingo-ba

E-gazdaság

A Google Capital beszáll a Duolingo-ba

Már a nyelvoktatás területén is megjelenik a világ egyik legnagyobb cége, a Google.

45 millió dollárt fektetett be a Google Capital, illetve a cég korábbi befektetőiből álló csoport a Duolingo-ba. A Google Play és az iTunes oktatási kategóriájában egyaránt a legtöbb letöltéssel büszkélkedő, ingyenes nyelvoktató alkalmazás már több mint 100 millió – ebből több mint 620 ezer magyar – felhasználóval rendelkezik világszerte. A Google számára nemcsak a meggyőző számok és elismerések tették vonzóvá a Duolingo-t, hanem az az újszerű megközelítés, amely az online oktatás jövőjét jelentheti.

„A Duolingo mobil-alapú, egyénhez alkalmazkodó és játékos felülete alapjaiban írja át az emberek nyelvtanulási szokását világszerte.” – jelentette ki Laela Sturdy, a Google Capital partnere. „A Duolingo rendszerének és az elkötelezett felhasználók számának növekedése lenyűgözött minket. Izgatottan várjuk, hogy társuk lehessünk a jövő oktatásának formálásában!”

A jövő az interaktív és adaptív tanulásé

A világ számos országában már most a videó-technológiára fókuszál a képzés, de egy videó passzív figyelése önmagában kiábrándító eredményekhez vezet: sokan be sem fejezik az ilyen kurzusokat, és gátolja azt az információgyűjtést, amely javíthatná a tanulás eredményességét.

A Duolingo digitális felülete új fejezetet nyitott az oktatásban azzal, hogy bár a tanulás folyamatos felhasználói figyelmet és elkötelezettséget igényel ezen a platformon is, a játékos felépítéssel eléri, hogy a felhasználók saját maguk akarjanak folyamatosan visszatérni.

A vállalat mesterséges intelligenciával foglalkozó csapata minden egyes felhasználói kattintást részletesen elemez, az adatokat pedig arra használják fel, hogy kifejezetten egyénre szabott, adaptív kurzusokat hozzanak létre. Egy jól ismert nevelés-pszichológiai felmérés szerint egy személyes tutorral, átlagos színvonalon oktatott diák jobban teljesít, mint a 20 fős osztályban tanulók 98%-a. „Mivel a magántanárok kifejezetten drágák és kevesen vannak, a technológiát használjuk fel, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a széleskörű, személyre szabott oktatást.” – fejtette ki Luis von Ahn, a Duolingo vezérigazgatója és társalapítója.

A vállalat mobil-alapú megközelítésének köszönhetően szó szerint minőségi oktatást tehet zsebre bárki: míg a hagyományos tanórák komoly idő- és anyagi ráfordítást igényelnek, addig a Duolingo órái bárhonnan, bármikor, ingyen elérhetők. Ez különösen hasznos lehet azokban a régiókban, ahol iskolához vagy minőségi oktatáshoz nehezebben lehet hozzájutni, mint mobiltelefonhoz.

A hagyományos oktatást is megreformálhatja

Az egyéni felhasználók mellett hagyományos osztálytermi órák tanmenetébe is beiktatták már a Duolingo rendszerét: a közelmúltban elindították a Duolingo for Schools platformot. Az iskolák számára elérhető felületen eddig több mint 100 ezer tanár regisztrált – vannak, akik csak a nyelvkönyveket helyettesítették a rendszerrel, mások a Duolingo teljes tanmenetét is alkalmazták. A játékos felületnek köszönhetően a diákok szívesen végeznek extra feladatokat, és azonnali, személyre szabott visszajelzéseket kapnak. Így több idő marad a tanároknak arra, hogy egyedi esetek helyett általános kérdéseket vitassanak meg az órán.

A Google Capital befektetésének köszönhetően a Duolingo platformja még felhasználóbarátabb, személyesebb és hatékonyabb formát ölt a közeljövőben, valamint világszerte tovább bővülhet az iskolai oktatásban való jelenléte is.



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés