Connect with us

Hirdetés

technokrata

61%-kal nőtt a Richter nyeresége az első negyedévben

E-gazdaság

61%-kal nőtt a Richter nyeresége az első negyedévben

Az elemzői várakozásoknál lényegesen jobb első negyedévi eredményről számolt be a Richter Gedeon Nyrt. szerdán, a gyógyszergyár nettó nyeresége 61 százalékkal nőtt 2014 első három hónapjához képest, miközben az árbevétele 0,7 százalékkal mérséklődött.

A társaság 87,675 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el 2015 első negyedévében, az anyavállalat tulajdonosaira jutó eredmény 15,044 milliárd forint lett a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint.

A portfolio.hu által készített konszenzus szerint az elemzők 86,5 milliárd forint árbevételre és 11,5 milliárd forint nettó eredményre számítottak.

A társaság export árbevétele 2,2 százalékkal mérséklődött, 249,3 millió euróra. A legjobban az ukrán kivitel esett vissza, de csökkent az oroszországi és a kelet-európai forgalom is, míg a többi piacán növekedést ért el a Richter.

Az ukrajnai forgalom euróban 50 százalékkal csökkent, az oroszországi kivitel 12,2 százalékkal lett alacsonyabb. Az EU10 régióban – az unióhoz később csatlakozott országokban – 12,7 százalékkal csökkent a kivitel, míg a nyugat-európai piacon 12,4 százalékkal nőtt a bevétel. Kínában 16,7 százalékkal, Latin-Amerikában 20,6 százalékkal növelte exportját a Richter. Az Amerikai Egyesült Államokba irányuló kivitel – euróban – 31,8 százalékkal haladta meg a bázisidőszakit.

A csoport összes árbevétele euróban 284,1 millió eurót tett ki, amely 0,8 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első három havinál.

A magyarországi forgalom 1,5 százalékkal nőtt, 10,738 milliárd forintot ért el. Az üzleti tevékenység eredménye 36,8 százalékkal javult a bázisidőszakhoz képest, 13,85 milliárd forintot tett ki. A növekedést a javuló fedezeti hányaddal, a csökkenő marketing és kutatás-fejlesztési költségekkel, valamint az egyéb bevételek és ráfordítások negatív egyenlegének mérséklődésével magyarázza a jelentés. Utóbbi egyenleget javította, hogy a Richter a bioszimiláris termékfejlesztéshez kapcsolódóan egyszeri összeget kapott a Stada gyógyszergyártól, ennek nagyságát azonban nem közölte.

Az első negyedévi nyereséget a pénzügyi eredmény is javította, amely 2,262 milliárd forint nyereség volt 2015 első három hónapjában, szemben a bázisidőszaki 1,149 milliárd forint veszteséggel.

Az egy részvényre jutó eredmény 81 forint lett az idei első negyedévben, míg a bázisidőszakban 50 forint volt.

A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A keddi kereskedést 4475 forinton zárta a papír, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 4780, a legalacsonyabb 3300 forint volt.

Forrás: MTI

Tovább
Hirdetés



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés