Connect with us

technokrata

Az Apple továbbra is úszik a pénzben

E-gazdaság

Az Apple továbbra is úszik a pénzben

A termékek egyre unalmasabbak, a bevétel egyre csak növekszik az Apple-nél.

Az UBS jelentése után Ming-Chi Kuo, a KGI elemzője meglepő adatokat közölt az Apple eladásaival kapcsolatban. Az előző negyedévben az almagyártó nem kevesebb, mint 73 millió okostelefont adott el, melynek nagy részét az új modellek teszik ki (16 millió iPhone 6 Plus, 42 millió iPhone 6).

Annak ellenére, hogy a vállalat sok kritikát kap az újdonságok hiányát illetően, az iPhone eladások éves szinten 43.1 %-kal emelkedtek, és ez a növekvő trend továbbra sem hanyatlik. A karácsonyi szezon 85.4 százalékos növekedést hozott a negyedéveket összehasonlítva.

Kuo 2015 elején is hasonlóan jó adatokra számít, nagyjából 62 millió iPhone eladására. A hamarosan érkező okosóráról is szót ejtett, és elmondása szerint már márciusban elérhető lesz az Apple Watch, azonban mindössze 2.8 millió eladott órára számít.



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Technokrata a Face-en

Tesztek