Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az EU veszélyezteti Magyarország GMO-mentességét

E-gazdaság

Az EU veszélyezteti Magyarország GMO-mentességét

A Jobbik szerint az Európai Parlament héten elfogadott irányelve veszélybe sodorja Magyarország GMO-mentességét.

Erről Balczó Zoltán, az ellenzéki párt EP-képviselője beszélt újságíróknak pénteken, Budapesten. Azt mondta, a tagállamok az új irányelv alapján nem tilthatják meg szuverén módon a génkezelt vetőmagok behozatalát, hanem egy az európai élelmiszerbiztonsági felügyelet előtt zajló eljárásban kell olyan “kényszerítő erejű” tudományos indokokat felhozniuk, amelyek alapján az EU jóváhagyja az adott ország GMO-mentességét. 

Balczó Zoltán szerint a változás alapja, hogy Brüsszel nem a környezetvédelem, hanem a tőke szabad áramlása szempontjából közelíti meg a génkezelt növények kereskedelmét. Az engedélyeztetésbe ráadásul egy “gumi szabályt” is beültettek, hiszen Brüsszel saját belátása szerint döntheti majd el, hogy a GMO-mentességért folyamodó tagországok mely érvei számítanak kényszerítő erejűnek – tette hozzá.

A jobbikos politikus beszélt arról is, hogy a génkezelt vetőmagok európai terjedését az Egyesült Államok szorgalmazza. Ez a kérdés az EU és az USA közti szabad kereskedelmi tárgyalásokon is nagy hangsúlyt kapott – fejtette ki Balczó Zoltán, hozzátéve: ezen tárgyalásokat a közvélekedéssel szemben a magyar kormány is teljes mértékben támogatja.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés