Connect with us

Hirdetés

technokrata

5,8 százalékkal nőtt az ipari termelés novemberben

E-gazdaság

5,8 százalékkal nőtt az ipari termelés novemberben

Tavaly novemberben 5,8 százalékkal nőtt az ipari termelés éves összehasonlításban az októberi 1,7 százalékos bővülés után, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan adattal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az előzetes adatokat.

Az előző hónaphoz képest 3,3 százalékkal emelkedett az ipari termelés a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok szerint, míg októberben 2,6 százalékos csökkenést jelentett a KSH. A termelés 2014 első 11 hónapjában 7,6 százalékkal volt magasabb mint 2013 azonos időszakában. Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta, hogy a “hullámzás” alapvetően a járműgyártással függ össze, a többi ipari ágazatban inkább stagnálás volt. A járműgyártásnak rendkívül nagy súlya van, a kapcsolódó ágazatok nélkül is bő negyedét adja az ipari termelésnek – tette hozzá.

A múlt esztendő első tizenegy hónapjából háromszor, májusban, augusztusban és októberben csökkent az ipari kibocsátása az előző havival összehasonlítva. Ezek közül a legnagyobb, 5,7 százalékos  augusztusi visszaesést az autógyárak dolgozóinak szabadságolásával és a típusváltással indokolt átszerszámozással magyarázták az elemzők.

Éves összehasonlításban tavaly márciusban, májusban, júniusban és júliusban is kétszámjegyű, azaz tíz százaléknál magasabb volt az ipari termelés növekedése és a novemberi adatot is beleszámítva tizenötödik hónapja, 2013 szeptembere óta megszakítás nélkül tart az emelkedés. Az ipari termelés részletes adatait január 14-én közli a KSH.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés