Connect with us

technokrata

Vajon miért? Több, mint 500 milliárd az idén megállapított adóhiány

E-gazdaság

Vajon miért? Több, mint 500 milliárd az idén megállapított adóhiány

Mintegy 515 milliárd forint adóhiányt állapított meg az adóhatóság az idén az első három negyedévben, ez 19 százalékkal nagyobb a tavalyinál – közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis az MTI-vel kedden.

Az év első kilenc hónapjában az adóellenőrök a bevallás utólagos ellenőrzésére 24 523 cégnél végeztek vizsgálatot, amelyek csaknem kétharmadánál, 15 396 társaságnál derült ki, hogy kevesebb adót vallottak be.

Az elemzés rámutat arra, hogy folyamatosan növekszik a már fél éve legalább 100 millió forint adóhiánnyal rendelkező cégek száma: az első negyedévben még csak 103, a másodikban 112, a harmadik negyedévben már 158 vállalkozás szerepelt az adóhatóság által közzétett listán. Ennek következtében 2014. július-szeptemberben ezen cégek közzétett tartozása 90 milliárd forint volt, ebből 42 milliárd forint az adóhiány, és 48 milliárd forint azok jogkövetkezménye.

A feketelista.hu közleményében kifejtette, hogy az érintett 158 társaság közel 90 százalékával szemben különböző hatósági eljárás van folyamatban: 103 cég adószámát már törölték, 10 társaság adószámát felfüggesztették, 23 vállalkozás kényszertörlési eljárás alatt áll, két cégnél pedig végelszámolás folyik. 

Az év első kilenc hónapjában feltárt 515 milliárd adóhiány csak egy része a teljes hátralékállománynak, amely összesen 2353,5 milliárd forint. Az egy évvel korábbihoz képest az adósok száma 2 százalékkal, a tartozások összege viszont 17 százalékkal nőtt. 

A gazdasági adatbázis szerint a jelentős növekedést egyértelműen a nem működő cégek adótartozásának gyarapodása okozta: 116 560 társaság összesen 1877,5 milliárd forint adóhátralékot halmozott fel.

A működő cégek körében viszont javult az adómorál: a társaságoknak ugyan több mint fele 288 milliárd forinttal tartozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de számuk 2 százalékkal, adótartozásuk összege pedig 11 százalékkal kisebb, mint egy évvel ezelőtt volt.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Technokrata a Face-en

Tesztek