Connect with us

technokrata

Jelentős megtakarításokkal növelhető az önkormányzatok mozgástere az új ötéves ciklusban

o

E-gazdaság

Jelentős megtakarításokkal növelhető az önkormányzatok mozgástere az új ötéves ciklusban

Országszerte szinte mindenhol megalakultak az új önkormányzati testületek, amelyeknek legfontosabb feladata most az, hogy elfogadják a következő időszak költségvetési koncepcióját. Ahhoz, hogy ez sikeresen, időben megtörténhessen, ki kell alakítaniuk az új, ötéves időszak működésének célrendszerét, és át kell tekinteniük az elmúlt ciklus teljes gazdálkodását, amely szakértők bevonásával is legalább közel három hónapos intenzív munkát jelent, állítja Pető Gábor, az önkormányzati szervezetfejlesztéssel és igazgatásszervezéssel foglalkozó MultiContact Consulting Kft. ügyvezetője. A szakértő szerint az önkormányzatok többsége most a korábbinál jobb helyzetből indul, a költségmegtakarítási lehetőségek és új bevételi források feltárása azonban tovább javíthat a testületek gazdálkodási mozgásterén.

Az önkormányzatok mintegy 456 milliárd forintnyi adósságának állami átvállalásával 2014-ben számos területen változott a feladatellátás rendszere, például a közoktatásban, a kulturális és egészségügyi intézményeknél, illetve szociális és gyermekvédelmi területen. Ezen kívül, a jegyzői hatósági jogkörök részben a járási hivatalokhoz kerültek és megalakultak a közös önkormányzati hivatalok. A központi költségvetés jelenleg az önkormányzatok kötelező feladatait finanszírozza, míg az önként vállalt feladatokat az önkormányzatok saját bevételekből hajtják végre. Ezek a változások új fejlődési lehetőségeket nyitottak az önkormányzatok életében és megteremtették egy eredményes és hatékony gazdálkodási rendszer kialakításának alapjait, de az új rendszerhez illeszkedő testre szabott gazdasági stratégiák mindeddig hiányoztak.

„Az új önkormányzatoknak most, a választások után lehetőségük nyílik arra, hogy a közszolgáltatási tevékenységek felülvizsgálatával és a költségek racionalizálásával a korábbinál jobb minőségű, jobban működő struktúrákat alakítsanak ki” – hangsúlyozta Pető Gábor, a MultiContact Consulting ügyvezetője. – „Az elmúlt évek jelentős változásai miatt nehezen becsülhető meg, mekkora lehet az elérhető megtakarítás, de a nagyságrendet jól érzékelteti, hogy egy valamivel több mint ötezer fős település önkormányzatánál egy korábbi szakértői átvilágítás közel 150 millió forint éves megtakarítási lehetőséget, valamint éves szinten 30 millió forint bevételi lehetőséget tárt fel.”

o

Az említett élő példa alapján a teljes, 148 millió forintos éves megtakarítási lehetőség közel 70 százaléka az önkormányzat által finanszírozott intézmények hatékonyabb működésének eredményeként, mintegy 15 százalék az önkormányzat gazdálkodásában, 10 százaléka nem szakmai területen – azaz a támogató tevékenységeknél, mint a takarítás vagy a karbantartás –, 7 százalék az étkeztetésben, és közel 3 százalék a meglévő szinergiák kihasználása révén jelentkezett.

„A nagyobb lélekszámú településeken vagy megyei jogú városokban jóval nagyobb hatékonysági potenciál is lehet, de a lakosok számától, az önkormányzat által működtetett intézmények számától, az aktuális pénzügyi helyzettől és a korábban életbe léptetett helyi költségvetési megszorításoktól függően nagyságrendileg is eltérhetnek a megtakarítható összegek, illetve az új bevételi források” – mondta Pető Gábor. – „Lényeges azonban, hogy az újonnan megalakult testületek minél előbb elindítsák az eddigi gazdálkodás felülvizsgálatát, hiszen erre az új gazdasági stratégiák elfogadásáig hátralévő öt hónapból körülbelül hármat rá kell szánniuk. Amint rendelkezésre állnak a stratégiai célok, azonosíthatók a működés szempontjából kritikus pontok, vizsgálható az egyes költségek szükségessége és megfelelő mértéke, és egy sor konkrét lépés felvázolható, amelyek révén az önkormányzat a következő öt évben gazdaságosan, hatékonyan és eredményesen tud működni.”



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Technokrata a Face-en

Tesztek