Connect with us

Hirdetés

technokrata

A CBA, a Coop és a Reál támogatja a vasárnapi zárva tartás javaslatát

E-gazdaság

A CBA, a Coop és a Reál támogatja a vasárnapi zárva tartás javaslatát

A magyar élelmiszerkereskedelem három legnagyobb forgalmú (2013-ban együttesen 1441,4 milliárd forint bevételt elérő, összesen 77 000 dolgozót foglalkoztató) hazai tulajdonú üzletlánca a CBA, a Coop és a Reál a leghatározottabban támogatja a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló kezdeményezést – közölték a cégek az MTI-vel.

A közlemény szerint a korlátozásra a több százezer kereskedelmi dolgozó pihenésének, családi életének biztosítása miatt van alapvető szükség. 

A három társaság szerint a szabályozás semmilyen tekintetben nem diszkriminálja pozitívan egyiküket sem, hiszen mindhárom üzletlánc legtöbb egységének zárva kell maradnia vasárnap a törvény elfogadása esetén. A három lánc franchise partnereinek csak pár százaléka működik családi vállalkozás keretén belül, akik esetlegesen alkalmazottak bevonása nélkül tudnák a vasárnapi működést biztosítani. 

“Meggyőződésünk, hogy a szabályozás miatt nem következik be forgalmi visszaesés, így elbocsátásokra sem fog sor kerülni. Ennek megerősítéseként mindhárom üzletlánc garantálja, hogy a szabályozás életbelépése esetén sem fog munkahelyeket megszüntetni” – áll a közleményben. 

A társaságok szerint a vásárlók számára hat nap hosszított nyitva tartása elegendő lehetőséget ad a termékek beszerzésére, illetve a vasárnap nyitva maradó üzletek az élelmiszer-, és egyéb alapvető termékek megvásárlását is biztosítani tudják. 

Bár nem zárkóznak el a további szakmai egyeztetésektől kinyilvánították, hogy a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának helyességét alapvetőnek, annak bevezetéséből származó pozitívumokat megkérdőjelezhetetlennek tartják.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés