Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megérheti kockáztatni

E-gazdaság

Megérheti kockáztatni

Az adatmentés élén járnak.

A KÜRT Zrt. immár 25 éve van jelen a hazai és nemzetközi informatikai piacon. A cég első éves, 6 milliós árbevétele hat sajátgyártású lemezcsomag-mosógép eladásából származott, a vevő nem más volt, mint a Vörös Hadsereg. A vállalat azóta számos országgal épített ki üzleti kapcsolatokat, világhírű adatmentési technológiáját először a vietnámi kormány vásárolta meg 7 évvel ezelőtt. 2003-ban multivá vált: németországi leányvállalatot alapított, megnyitva első külföldi adatmentési irodáját. A csoport az előző évhez képest 2013-ban növelni tudta árbevételét, amely 1,529 milliárd forint volt, üzemi eredménye meghaladta a 100 millió forintot. Néhány éven belül, 3-5 év múlva az árbevételük 30%-át exportból szeretnék elérni.

A KÜRT ma mindent ment, ami nem papír, és az információmenedzsment piac valamennyi területét lefedi; organikus fejlődés eredményeként etikus hackereket képez, megoldást ad a Big Data problémára, kiépítette saját, nagybiztonságú felhő infrastruktúráját, részt vesz nemzetbiztonsági ajánlások kidolgozásában. Adatmentési technológiája 2014-ben hungarikum lett. A jövő nem képzelhető el nélkülük…

Egy kis KÜRT történelem
A KÜRT Kft. 1989-ben alakult, Kürti János és Kürti Sándor alapította meg. Ma is családi vállalkozásként működik, a 38 éves Kürti Tamás a cég alelnöke, Kmetty József résztulajdonos-vezérigazgató pedig, mint „külsős családtag” dolgozik itt több mint 20 éve.
A sikertörténet lemezcsomagok javításával kezdődött, majd a PC-k és a merevlemezek előretörésével a HDD javítás került fókuszba. A sors fintora, hogy a legelső adatmentést még lemezcsomagról kérték, de ez volt az egyetlen és utolsó ilyen eset. A KÜRT adatmentési technológiájának szárnyalása és nemzetközi hírneve már a HDD-kről szólt.

2003-ban multi lett a KÜRT, a korábbi európai partnerhálózattal kapcsolatos rossz tapasztalatok után saját leányvállalatot alapított Németországban, ami mára nagy elismertségű branddé vált.
Az adatmentés know-how-ját 2007-ben megvásárolták a vietnámi, majd az egyiptomi kormányzati szervek, előbbivel ma is szorosan együttműködik a cég, információbiztonsági szolgáltatásait az EU tagállamoktól a Közel-Keletig veszik igénybe.

kurt

A KÜRT Adatmentés 1994-ben innovációs nagydíjat kapott, 2014-ben pedig az első technológiai hungarikum lett. Az ezredforduló környékén indult a KÜRT információbiztonsági üzletága, amely gyorsan a piac meghatározó tényezőjévé vált, és ezt a státuszát a mai napig őrzi.
Kürti Sándor 2004-ben Széchenyi-díjat kapott és még ebben az évben átvehette Az év üzletembere díjat is. A vállalat az egyetlen magyar informatikai brand.

A KÜRT jubileumi felajánlása
2008-ban indult útjára Magyarországon a KÜRT hathatós segítségével a H2O (Hátrányos helyzetűek Oktatása) Program, amely egy hazai viszonyokra átalakított és magyar innovációkkal kibővített amerikai módszertan segítségével képes hátrányos helyzetű iskolákat kiemelni és előnyös helyzetűvé változtatni. Kb. 3 600 általános iskola van ma Magyarországon, ebből közel 1 600 a hátrányos helyzetű, a H2O program segítségével 10-et már sikerült átalakítani, felzárkóztatni. Az itt tanulók a Kürti János által kifejlesztett Tabello nyelvoktató program segítségével komoly eredményeket értek el az angol nyelvtanulás terén. A KÜRT 25 éves jubileuma alkalmából felajánlja, hogy a leghamarabb jelentkező további 25 hátrányos helyzetű iskola angol nyelvet tanulói és a nyelvtanításban részt vevő felkészítő tanárai a 2014/2015-ös tanévben díjmentesen használhatják az interaktív Tabello rendszert. A felajánlás értéke megközelítőleg 50 millió forintot tesz ki. A kurt@kurt.hu e-mail címen várják a pályázó iskolákat.

Kockázat nélkül nem lehet az élvonalban lenni – a KÜRT organikus fejlődése
A KÜRT evolúciója során az évek alatt felhalmozott tudáshalmazra alapozva, „egymásból nőttek ki” az újabb és újabb üzletágak, mindig a megfelelő választ adva a változó piaci körülményekre és feltételekre. A mindenkori aktuális trendeket követve a vállalat organikusan fejlődött, míg eljutott mai komplex, több üzletágból és cégből (leányvállalatból) felépülő struktúrájához. Kmetty József vezérigazgató szerint csak folyamatosan kockáztatva lehet az éllovasok között maradni, és az esetleges „melléfogásokból” is lehet tovább építkezni: „Azt kell pontosan tudni, hogy a fejlődés érdekében mekkora kockázatot vállalhatunk, voltak és lesznek is kudarcaink, de ha már nem kockáztatunk, akkor vagy csődbe mentünk, vagy megöregedtünk.”

kurt2

Kihívások, a fejlődés útja
Az elmúlt évben keletkezett a világ összes eddig létrehozott elektronikus adatának 90 százaléka, beláthatatlan növekedés indult el, az úgynevezett Big Data problémával állunk szemben. A világ legnagyobb cégei estek már áldozatul különböző hackertámadásoknak, rendszeresek az informatikai visszaélések, gyakran természeti katasztrófák veszélyeztetik elektronikus világunkat.
„Mindig az adatokból éltünk: adathordozót javítottunk, adatot mentettünk, adatot védtünk, ebben a közegben nőttünk fel, de gyökeresen új megközelítés kell, mert az ortodox megoldásokkal képtelenség kezelni ezt az adatmennyiséget. Az elkövetkező évek arról fognak szólni, hogyan tudjuk az exponenciális mértékben növekvő adatmennyiséget biztonságosan tárolni, feldolgozni és elemezni.” – mutat rá Márton Miklós üzleti vezérigazgató-helyettes.

Ezért a KÜRT-nek részben át kellett alakulnia szolgáltató cégből megoldás fejlesztővé. A tanácsadás mellett kifejlesztették kockázatmenedzsment szoftverüket, a SeCube-ot, ami ma már az információbiztonságról szóló, 2013. évi L. törvény előírásainak megvalósítását segítő modullal is rendelkezik.
Az IT biztonság fontos, de még jobb a saját fő üzleti területeiken megoldásokat szállítani a cégeknek, mert ezekre akkor is vevők, amikor válság van. Erre jó példa a KÜRT EWS (Early Warning System) megoldása, ami egy olyan új generációs ügyfélcsőd előrejelző rendszer pénzügyi szervezetek számára, ami csökkentheti a bankok hitelkockázatait, új lendületet adhat a hitelezési tevékenységnek.

Amerikában már nem lehet eladni olyan szolgáltatást, ami nem felhő alapú, de azért a felhővel kapcsolatban még mindig vannak biztonsági kérdőjelek. Megépítették hát és éppen most indítják útjára saját, rendkívül biztonságos felhő infrastruktúrájukat, a KÜRTCloud-ot, amelyen igénybe vehető az összes biztonsági szolgáltatásuk (sérülékenység-menedzsment, logelemzés, határvédelem). Ezek korábban csak a nagyvállalatok számára voltak elérhetők, jóval költségesebben, de most már a kkv-k számára is alternatívát jelentenek.

Egy élvonalbeli cégnek fel kell tudnia dolgozni a Big Data körbe tartozó adatvagyonát is, egyrészt biztonsági, üzemeltetési szempontból – erre született a LogDrill –, másrészt fel kell tudnia dolgozni az adatokat az üzleti értékük miatt is – e célt szolgálja a KÜRT PetaPylon fejlesztése, ami egyben a biztonságos tárolást is megoldja.



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés