Connect with us

technokrata

Fight- IT – IT Harcosok összecsapása

E-Sport

Fight- IT – IT Harcosok összecsapása

Fight- IT – IT Harcosok összecsapása

Rendhagyó módon a programozás helyett az IT infrastruktúra területén szervezett versenyt egyetemistáknak április 12-én az Óbudai Egyetem Neumann Kari Hallgatói Önkormányzata és a Morgan Stanley budapesti irodája.

A verseny szervezői különdíjjal ösztönözték a női versenyzők indulását, amelyet a Morgan Stanley budapesti irodája ajánlott fel.

Egyes előrejelzések szerint az évtized végére akár 50 milliárd eszköz kommunikálhat egymással a dolgok internete (IoT) terjedésével. Az eszközök számának robbanásszerű növekedése egyaránt nagy kihívást jelent a szoftvereket létrehozó programozóknak és az IT infrastruktúra tervezéséért és üzemeltetéséért felelős szakembereknek. Mégis ez utóbbi terület – az IT infrastruktúra– talán kevesebb hangsúlyt kap, amikor az informatika kapcsán tapasztalható szakemberhiány kerül szóba. Ezen szeretne változtatni a Morgan Stanley és a Neumann HÖK Fight-IT versenye, amelyen a valós életből vett IT problémákat kellett megoldaniuk a versenyzőknek.

fight_it_4_1920

 A versenyen legjobban szereplő három csapat a pénzjutalom mellett nyílt napon vehet részt a Morgan Stanley budapesti irodájában, ahol a diákok betekintést nyerhetnek a cég IT munkatársainak mindennapos feladataiba is. Mindez jó alkalom a fiatalok számára, hogy „élesben”, munkakörülmények között is lássák, miként használható a gyakorlatban az iskolában megszerzett tudás.

„Az informatika területén megfigyelhető robbanásszerű technológiai fejlődés nem kerüli el a pénzügyi világot és a pénzügyi informatikát sem. Nemcsak a szoftverek fejlesztése, de az alkalmazásokat és komplex rendszereket kiszolgáló IT infrastruktúra tekintetében is egyre több szakemberre lesz majd szükség. Budapest a Morgan Stanley több mint 41 országban működő globális ügyvitelének egyik jelentős informatikai központja, ezért pontosan látjuk és érezzük, milyen nagy jelentősége van a pénzügyi informatikában a nagy megbízhatóságú, biztonságos, komplex globális nagyvállalati infrastruktúra tervezésének és üzemeltetésének, mindez hasonló kihívást jelent mint az IoT terjedése. Örömmel támogatjuk a tehetséges fiatalokat és a Fight-IT versenyt, amely rendhagyó módon inkább az IT infrastruktúrával kapcsolatos sokrétű tudás összemérésére helyezi a hangsúlyt.”

– mondta el Kriváchy Gábor, a Morgan Stanley budapesti iroda informatikai részlegének vezetője.

A Fight-IT verseny egyedi eleme, hogy a globális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat szakemberei saját IT-s karrierjük során tapasztalt kihívások alapján állítanak össze olyan életszerű informatikai feladatokat, amelyek jól tükrözik a pénzügyi szektor aktuális kihívásait, ami még valóságközelibbé teszi a versenyt a hallgatók számára. A Morgan Stanley több programot is támogat, amelyekkel még vonzóbbá szeretné tenni a fiatalok számára az informatikát vagy az IT alaptudást biztosító ún. STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) tudományágakat. Ezen közül is kiemelkedik a SMARTIZ program, amelyben középiskolás lányok tanulhatnak a matematika gyakorlatban alkalmazható oldaláról és szerezhetnek alapvető programozási, IT ismereteket.

Az informatika kiváló karriert kínál mindkét nemnek, mégis, egyelőre alacsonyabb a nők száma ezen a területen. A női versenyzők indulásának ösztönzésére ezért a Morgan Stanley különdíjat ajánlott fel, amelyet az a versenyen legjobban teljesítő csapat vehetett át, amelynek legalább egy nőtagja is van.

További E-Sport

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

Dotkom