Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezért van ennyi pénzük: Ismerd meg az Apple sötét oldalát!

E-gazdaság

Ezért van ennyi pénzük: Ismerd meg az Apple sötét oldalát!

Jól járnak az adóelkerüléssel!

Nem akármilyen írás jelent meg a Good Electroincs oldalán. A cég által készített tanulmány azt mutatja be, hogy a legtöbb gyártó milyen piszkos módszerekkel tereli át a megszerzett összegeket más pénzpiacokra. A tanulmányban az Apple szolgált illusztrációként, ami nem véletlen, hiszen a kaliforniai gyártó a mintapéldája ennek a működésnek.

appleattack

Az 1976-ban megalakult vállalat a kezdeti sikereknek köszönhetően ugyanis hamar a nemzetközi piacok felé fordult. Elsőként Európában kívántak megjelenni, így a 70-es évek végére már az öreg kontinensen is megvásárolhatóak voltak a készülékeik, így megalapították az ír leányvállalatukat. Természetesen a cég központja továbbra is az Egyesült Államokban (azaz Kaliforniában) maradt, az írországi Apple Operations International-nek hála azonban rendkívüli összegeket spórolnak meg, hiszen egész Európában itt a legalacsonyabb a vállalati adó, alig 12,5%. De még ezt sem fizetik ki, hiszen a kaliforniai gyártó megegyezett az ír hatóságokkal, így jelenleg alig 2 százalék adót fizetnek. Ez nem meglepő módon elképesztő méretű megtakarítást jelent számukra, amiből mégcsak az alkalmazottakra sem kell költeni, hiszen az AOI-nek jelenleg 0 darab dolgozója van!

applepenz

Ugyanez a helyzet az Az Apple Operations Europe-pal (AOE), a szintén Írországban bejegyzett cég a leányvállalatával, az Apple Sales Internationals (ASI)-val együtt csak halmozza a pénzt, fizetni nem fizetnek szinte semmit. Így fordulhatott elő, hogy 2009 és 2012 között 74 milliárd (!!) dollárt gyűjtöttek össze, ami gyakorlatilag tisztán az Apple-é, hiszen alkalmazottaknak csak az elmúlt 4 évben kell fizetni (bár valószínűleg nem sokat).

Sőt, az Apple-nek van még egy South Asia és Apple Distributions International nevű leányvállalata, amelyek Dél-kelet Ázsiában vannak bejegyezve. Az itt befolyó bevételeket végül Írországban könyvelik le, azaz nemcsak az ázsai, de a francia vagy épp német vásárlók pénze is itt köt ki. Ennek az a jótékony hatása, hogy a magasabb francia vagy német adót nem kell kifizetniük, ami kitalálhatjátok, még több pénzt jelent. Érdekesség, hogy ez azt eredményezte, hogy 2011-ben például az Amerikán kívüli eladások 84%-a Írországban lett lekönyvelve.

apple-money-logo

Mivel pénzügyileg finoman szólva is felkészültek az Apple szakemberei, ezért nem meglepő, hogy az ilyen trükköknek (és persze a jó termékeknek) köszönhetően a 2005-ös 1,8 milliárd dollárról 2014-re 54 milliárd dollárra növelték az adózás előtti bevételüket. Mivel ezt a pénzmennyiséget alaposan megkúrtíthatja egy komolyan adóösszeg, ezért az ő szempontjukból érthető, hogy nem akarják, hogy ebből az államok is hasznot húzzanak. Jól járnak viszont a részvényesek, hiszen amióta Tim Cook az Apple vezérigazgatója, azóta több ízben is fizettek osztalékot.

Ha szeretnéd még pontosabban megérteni, hogy hogyan is működik az Apple, nézd meg ezt az angol nyelvű videót:

Forrás: Tudatos vásárló



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés