Connect with us

Hirdetés

technokrata

A nanotechnológiai kutatásokról tartanak konferenciát Szegeden

E-gazdaság

A nanotechnológiai kutatásokról tartanak konferenciát Szegeden

Több mint 30 ország csaknem 130 kutatója részvételével tartják meg a hatodik, a nanotechnológiáról szóló SIWAN (Szeged International Workshop on Advances in Nanoscience) konferenciát Szegeden.

A nanotechnológia az olyan fizikai, kémiai és biológiai rendszerek előállítását és alkalmazását foglalja magába, amelyeknek a nagysága például egy sejt méretével vethető össze. A technológiához tartozik az így kapott nanostruktúrák beépítése a nagyobb rendszerekbe is. Ez a tudomány és technológia például az anyagok előállítása, az egészségügy, a gyógyszeripar, az energiaipar és a biotechnológia területén hozhat jelentős áttörést.

Kónya Zoltán, a konferencia elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Központjának munkatársai, egy kutatási projekt keretében, már két éve foglalkoznak az Európai Unió és a magyar kormány által támogatott nanotechnológiai kutatással, ennek keretében most a tudománnyal foglalkozó nemzetközi kutatók találkozójának is otthont adnak.

Kifejtette: a konferencia lehetőséget ad a nanotechnológiai kutatások nemzetközi eredményeinek összevetésére, a kutatások további irányainak meghatározására és a nemzetközi kapcsolatok erősítésére.

Ormos Pál, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a nanotechnológia új tudományág, amely a természettudományok területén, a fizikában, a kémiában és biológiában is egészen újszerű jelenségeket eredményez. A három terület összefügg, hiszen a kémia és fizika területén kidolgozott eljárásokat biológiai minták vizsgálatában is lehet használni.

A SIWAN konferencián több mint 30 országból, csaknem 130 nanotechnológiai kutatással foglalkozó kutató vesz részt.     Szegeden a nanotechnológiai kutatások felgyorsítását és ezáltal a nemzetközi trendhez közelítést segíti a csaknem 500 millió forintos, az „Új funkcionális anyagok által kiváltott biológiai és környezeti válaszok” című, TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) támogatású pályázat. A projektben dolgozó kutatók a nanostruktúrák vizsgálatát fizikai, kémiai és biológiai megközelítésben végzik. A projektben 100 nanométer alatti méretű részecskéket állítanak elő, modellezik és különböző közegekben, így például a vízben és levegőben való viselkedésüket vizsgálják, illetve figyelik a környezetre és biológiai rendszerekre gyakorolt hatásukat. (A nano előtag azt jelenti, hogy az utána következő mértékegység az alapegység egymilliárdod része. Egy nanométer 10 a mínusz 9-en méter, így aránylik 1 centiméter a 10 000 kilométerhez, vagy egy üveggolyó a Földhöz.)

A konferencián ismertetik a szegedi projekt kutatási eredményeit is. Kónya Zoltán elmondta: a most záruló projektben az MTA doktorai közül 40-en vesznek részt, illetve 100, huszonöt évnél fiatalabb kutató dolgozik.

A projektben vizsgálják például, hogy egy nanorészecske a sejtbe bekerülve milyen hatással van a sejt alkotórészeire. Megölhet például egy rákos sejtet, de elemzik azt is, hogy milyen következménye lehet annak, ha egészséges sejtekbe kerül. Egy másik kutatócsoport bizonyos baktériumokra gyakorolt hatását vizsgálja a nanorészecskéknek.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés