Connect with us

Hirdetés

technokrata

Négy alapszínes 3D-s tévék a Sharptól

Smart home

Négy alapszínes 3D-s tévék a Sharptól

Végül a japánok is beadták a derekukat.

Még áprilisban írtunk a japán vállalat 3D-s terveiről – eszerint a Sharp a szigetországban már idén nyáron nekilátott a háromdimenziós televíziók piacának meghódításához. A trend azonban a világ többi részére is kiterjed, így a vállalat megkezdi a Quattron technológiával ellátott 3D-képes LCD televíziók nemzetközi forgalmazását. Ennek első állomása a most zajló berlini IFA kiállítás, ahol a Sharp bemutatja első 3D LCD tévé paneljét.

sharp aquos quattron 3D

Igen magas színhűséggel dicsekedhetnek a készülékek, de említést érdemel a dupla-körvonallal megjelenő szellemképek minimálisra csökkentése is, az UV2A, a Quattron és a Super Edge LED háttérvilágítás révén. Az UV2A rendszer például lehetővé teszi a képernyőben található folyadékkristályok optimális elrendezését, így a képminőség is optimális, a panel apertúrája pedig javul. Ez az apertúra-arány azáltal, hogy több fényt enged át a háttérvilágításból, ideális alapot szolgáltat arra, hogy a shutter szemüveg jobb-bal kép váltásai miatt bekövetkező fényerőveszteséget ellensúlyozza. A Quattron rendszer lényege, hogy a Sharp negyedikként hozzáadta a sárga színt a hagyományos pixel-struktrúrához, és természetesen a frissítési sebességet is a 3D panelekhez igazították. Az energia-hatékony Super Edge LED háttérvilágítási rendszer pedig tökéletes megvilágítást biztosít a képernyő számára.

Amikor 3D szemüvegen keresztül nézünk tévét, a kép kissé sötétebbnek látszik, ezért a Sharp képernyője 1,8-szor nagyobb fényerő kibocsájtására képes, mint a hagyományos 3D televíziók. Az UV2A és a Quattron technológiák együttes hatása, hogy azonos erősségű háttérvilágítás mellett kisebb a fényveszteség akkor, amikor a fény áthatol a panelen. A képernyő ezért az energiafogyasztás növelése nélkül is nagyobb fényerő elérésére képes.

Jelenleg a shutter technológia az a módszer, amivel a legjobb 3D-hatás érhető el, így a Sharp 3D LCD televíziók is ezt az aktív szemüveges megoldást alkalmazzák. A tévé és a szemüveg működése tökéletesen szinkronizált. Amikor az összes komponens aktív, a televízió 3D módban a jobb, majd a bal szem számára optimalizált képeket közvetít, gyorsan váltakoztatva azokat. A szemüveg ezekkel a jelekkel szinkronban kapcsolja a jobb vagy bal lencsét átlátszó vagy sötét állásba. Az emberi agy nem érzékeli a jobb és bal képek közti gyors váltakozást, ehelyett tökéletes 3D-hatás jön létre.

Az IFA 2010 során a viszonteladók, az iparág szakértői és a végfelhasználók maguk is láthatják az új Sharp Aquos LCD televíziókat. A német és az osztrák piacokra történő bevezetés tervezett időpontja 2010 harmadik negyedéve.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés